Tag Archives: karácsony reklámajándék

Időben gondoljuk ki a céges reklámajándékokat

Képernyőfotó 2014-09-23 - 9.58.00A szüreti mulatság lesz az őszi céges rendezvény központi témája. Már most nagy a készülődés, szervezés. A téma természetesen hozza magával az előkészületek fő tárgyait. A teremben lesz majd szőlőprés, lopótök és szőlő minden mennyiségben. Persze nem hiányozhatnak majd a céges reklámajándékok sem, melyet a meghívott partnerek és a vállalat dolgozói számára egyaránt megrendeltünk már. Az ősz és a szüret jegyében színes sálak, esernyők, tollak, táskák és termoszok készítése, logózása volt az első számú ötletünk, melyet aztán kibővítettünk reklámcsokoládé és logózott borospohár gyártásával is. Tökéletes ajándékok lesznek, melyekről majd a cég és a jól sikerült parti egyaránt eszükbe jut majd a meghívottaknak. A menü is az őszt idézi majd. Halak és vadhúsok is szerepelnek majd az étlapon, emellett borleves és szőlőlevélbe göngyölt hús is lesz majd a választékban. A szokásos kerti parti helyett idén beszorulunk majd a termekbe, a sok esőzés ugyanis az előrejelzések szerint bármikor elmoshatná a kinti rendezvényt. Reméljük, hogy minden zökkenőmentesen zajlik majd, és hogy a vendégek és a vállalat dolgozói egyaránt remekül érzik majd magukat.