• Category Archives butorbolt
  • Fésülködő asztal álmai megvalósítására

    Screen Shot 2014-10-15 at 10.22.06Kislány korom óta vágytam egy fésülködő asztalra, de sajnos egyik lakóhelyemen sem sikerült megvalósítani álmomat helyhiány miatt. Huszonéves voltam, amikor eldöntöttem tehát, hogy ha saját lakásom vagy családi házam lesz, akkor mindenképpen beszerzek magamnak egy fésülködő asztalt. Férjhez menetelem után ki is néztünk egy kedves kis házikót, melybe ketten nagyon kényelmesen elfértünk és végre volt hely a gyermekkori vágyainkat is megvalósítani. Férjem gyors ütemben kezdett hozzá egy terepasztal megépítéséhez, míg én a fésülködő asztalok között válogathattam nyugodt szívvel. Örömünk csak néhány évig tartott, hiszen családunk elkezdett bővülni, egyre több helyre volt szükség. Először a terepasztal került egy csiga segítségével a plafonhoz közel, majd én mondtam le kislányom javára a fésülködő asztalról. Nekem a két gyerek mellett már sajnos nincs időm hosszún perceken keresztül szépítkezni reggelenként, ha pedig megyünk valahová kislányom odaenged sminkelni és frizurát készíteni a fésülködő asztalhoz.